Üdvözlet az oldalon!

Üdvözlet az oldalon! - Welcome to the site! - Willkommen auf der Website! - Vitajte na stránkach! - Bine ati venit pe site-ul! - Добродошли на сајт! - Velkommen til webstedet! - Bienvenido a la página! - Добро пожаловать на сайт! - Bem vindo ao site! -

írjatok

Ha még nem ismerjük egymást, kérlek írj :-) * If you still do not know each other, please write to me :-) * Wenn Sie noch nicht kennen einander, schreiben Sie bitte an mich :-) * Pokiaľ si stále neviete navzájom, prosím, napíšte mi :-) * Dacă încă nu ştiu reciproc, vă rugăm să scrieţi la mine :-) * Ако и даље не знају једни друге, молимо вас пишите на мене :-) * Hvis du stadig ikke kender hinanden, så skriv til mig :-) * Si todavía no se conocen entre sí, por favor escribir a mí :-) * Если вы еще не знакомы друг с другом, пожалуйста, напишите мне :-) * Se você não se conhecem, por favor escreva :-) *











2011. szeptember 27., kedd

VI-os számú szerzői megjegyzés

Mai statisztikám:
Magyarország – 1.144
Amerikai Egyesült Államok – 252
Németország – 20
Egyesült Királyság – 8
Románia – 5
Szlovákia – 3
Szerbia – 2
Szingapúr – 2
Ausztria – 1
Dánia – 1
Spanyolország – 1
J

Ahtram

17 - 15.

H
ogy is van ez? Csak egyszerűen ez lett a címe az újabb Empty Pubs a Muzsikusban cikkemnek. Közvéleménykutattam a barátok között, milyen is lett.


Vélemények:
„Ki gondolta volna, hogy abból a „macskakaparásból” ez kerekedik! Hozod a stílust, nem hiszem, hogy sok szerkeszteni való lesz!!! Hát és külön jól esik, hogy hozzájárulhattam és meg is vagyok említve!”
„Nagyon jó, ügyi vagy. Stílusodhoz hűen érthetően nyakatekert, tartalmas és hosszú, de mégsem unalmas! J

A cikk:
És nem is szerkesztette ki. J


A lényeg, István kommentje a közösségi oldalon:
„Nem főszerkesztgetek csak úgy l'art pour l'art... Ez így jó, ahogy van, úgyhogy köszönjük és gratula!”
 

2011. augusztus 17., szerda

16 - Egy barátság emlékére

T
emetek. Kapcsolatot temetek. Barátságot temetek. Egy 11 éves barátságnak vetek most véget. Könnyen indult. Ez tényleg barátság volt, mert nem lehetett több, és elfogadtam. Segítettük egymást tudatosan és tudattalanul. Szerettem, és szeretem most is. Tiszteltem, és tisztelem most is. De már sokkal több fájdalmat adunk a másiknak, mint szeretetet, elfogadást és megértést.

Azt mondják, nincs barátság férfi és nő között, mert az egyik mindig jobban akarja a másikat. Szerintem, ez nincs teljesen így. Igenis lehet barátság. Még azzal együtt is, hogy az egyik mindig jobban akarja a másikat. Ez ad az egésznek egy kis izgalmat, játékosságot, a benne levőknek bátorságot és megismerést. Ha pedig épp egy időben akarják egymást jobban, abból gyönyörű szép szerelem válik.

Sokat tanultam ez alatt az idő alatt. Főleg az utolsó néhány hónapban, mióta újra közelebb vezettek egymáshoz az útjaink. Tanultam magamról, tanultam Róla, tanultam az emberekről, tanultam az utakról, tanultam az érzésekről. De sajnos eljött az a pont, amikor már nincs tovább, és ahhoz, hogy ne gyalázzuk meg egymás, a magunk, és az együtt töltött idő emlékét, el kell tudni szakadni.

Sírok-e? Sírtam a kapcsolatunk alatt is, és sírok most is az emlékektől. De legfőképp végtelenül szomorú vagyok. Attól, hogy ez történt, attól, hogy így történt. Ami viszont nagyon fontos, mérleget kell vonni egy kapcsolat végén, bármilyen jellegű is legyen. És rá kell szánni ezt az időt, mert annak hiányát az ember maga és a későbbi kapcsolatai szenvedik meg. Még ha akkor ez nem is tűnik fel.

Én most ezt teszem.
De már most tudom, nem vesztettem el a hitemet a barátságban, a kapcsolatokban, Benne.


Ezt most Neked üzenem:

Köszönöm, hogy megismertelek.
Köszönöm, hogy segítettél.
Köszönöm, hogy tereltél.
Köszönöm, hogy alakítottál.
Köszönöm, hogy tanítottál.
Köszönöm az örömöt, amit okoztál.
Köszönöm az örömöt, amit megosztottál.
Köszönöm a bánatot, amit megosztottál.
Köszönöm a bánatot, amit okoztál.
Köszönöm, hogy része lehettem az életednek.
Köszönöm, hogy része voltál az enyémnek.

Szerettelek?
Igen, mint embert.
Igen, mint barátot.
Igen, mint barátnál többet.

Nagyon nem így terveztem ezt az egészet.

Hibáztam?
Igen.
Sokat Veled szemben.
Sokat magammal szemben.

Bármikor jössz szembe az utcán, megismerlek. Sehol, semmilyen formában nem tagadom le, hogy ismertelek. Nem töröllek ki sehonnan. Része vagy az életemnek. Részem vagy nekem magamnak. Ha törölnélek, ezt a részt tépném ki, de ilyet nem teszek! Ha hatottam rád egy kicsit is, nem teszed Te sem.

Egy hosszú szünet után találkoztunk ismét. Akkor megígérted, nem tűnsz el soha többé. Most mégis én búcsúzom. Mert nem tudom már elviselni az egymásnak okozott sebeket.
Isten Veled, Kincsem!

2011. július 26., kedd

15 - Marthanoff & Nigella's soup

M
ost azt mondhatják néhányan, elég egoista ez a csaj. Nem elég, hogy blogot ír itten, és mutogatja magát ország-világ előtt. Most meg valami oroszos beütéssel nevezget el mindent magáról. Hát nem felháborító? Megsúgom, közel jártnak az igazsághoz, de annyira mégsem.

Történ ugyanis, hogy pénteken az annyira szeretett kérdést tettem fel. Nevezetesen: mit is kéne főzni hétvégén. Kezdem érteni, anyukám miért kap agybajt ettől a kérdéstől. Főként akkor, ha nemes egyszerűséggel és egyetértésben azt válaszoljuk tesómmal: nyerset. (Ezen a válaszon egyébként nem tudom miért is van kiakadva. Elvégre csak nyerset lehet főzni.) Mondjuk a másik kedvenc kérdésem reggelente szokott lenni, a mit vegyek fel. Jobb esetben alapból megálmodom, de mostanság nem mindig sikerül. (Ja erre meg azt jegyzi meg néha napján tesóm, hogy „látom, reggel csukott szemmel vettél ki ruhákat”. Nem érti meg, hogy lehet barna nadrághoz zöld felsőt felvenni. Csókolom, úgy, hogy a fának barna a törzse, és zöld a levele. Ugyanígy lehet kéket felvenni a barnához. Egyébként is piros szemüveggel alapból üt minden. Igaz nem nálam.)

Na, szóval kitaláltam, hogy előveszem Stroganoff gróf régi klasszikusát, amit alapból pulykából csinálok. Csak most valahogy a szárnyashoz nincs kedvem. És átváltottam a régi vicc szerinti esetre. Vagyis nem pulykából, hanem halból; nem tejszínnel, hanem tejföllel; nem csemege uborkával, hanem kovászossal; nem fehérborral, hanem rozéval és köretként nem rizzsel, hanem pennével. De egyébként teljesen ugyanaz. Aztán másnap a boltban kitaláltam, ha már majdnem teljesen félrecsinálom az egészet, akkor már legyen barna csiperke a hecc kedvéért.

Tehát a recept: olajon a hagymát megdinszteltem, rátettem a közepes darabba vágott halat, só, bors (igaz, már a hagymát is picit.), és fehérre sütöttem (a halat egyébként is nagy kunszt fehérre sütni J). Jött a fél-karikára vágott uborka, és a gomba. Ezt viszont az apró fejei miatt nem is vágtam fel. Fedő alatt pároltam kicsit. Aztán fedő le, rozé bele, alkohol el. Pici liszt, a tejföl, és a végére mustár. A tejföl és a mustár előtt azért némi íz-ellenőrzés.

Erre mondta Szilvike még pénteken, ha teljesen ugyanaz, de totál nem, akkor nem is Stroganoff-nak kéne hívni. Így lett belőle Marthanoff.

Ja, és hogy meglegyen, az eredeti: itt a ceruza vastagságra vágott pulykamellel indítok. (Tesóm megjegyzi ilyenkor, hogy CERUZA, nem postásirón. Jóvanna, ha nekem az a ceruza. Foglalkozási ártalom, oszt jóvan.) Azért a husival, hogy tényleg forró olajban fehéredjen ki. Ez azért tovább tart. (Ennél a résznél Stahl Judit kiveszi a husit, megdinszteli a hagymát, és vissza a hús. Mi lenne, ha szeretne mosogatni. Mert állítása szerint nem szeret, ezért használ kevés edényt. Aha! Látom!) Na, szóval, én a hús mellé dobom a hagymát, só, bors és hagyom őket együtt picit. Nem sokára aztán jön a csapat többije az ubi és a gomba. A szokásos fedő, és a párolás. (A receptben, ami alapján csinálom, valami olyasmit írtak, hogy fedő nélkül puhára párolni. Azt hogy kell? Nem értem.) Akkor lesz jó, ha a husit ez után a fakanállal könnyen szét lehet vágni. (Látod, tesóm, ezért kell a postairón vastagság!  J) Jön a bor, fehér és lehetőleg száraz, vagy félszáraz. Az alkoholt ki kell forralni. Majd kb. 2 ek (evőkanál) liszt, tejszín és mustár a végén. Aztán ember legyen a talpán, aki meg tudja állni, hogy ne egye meg az egészet egyszerre.

Tippek segítségül:
-  előre fel kell vágni mindent, mert a pulykás változat is csak fél óra, így útközben nincs rá idő. Az tény, hogy végig erős tűzzel dolgozom (villanytűzhelyem van, na, azon tüzeljetek… J), hol ezért, hol azért.
-  ha rizzsel készül, akkor picit jobban sűrítem, ez utóbbi tésztás változatnál, nem annyira. Nem is akartam, de úgy meg nem igazán tetszett az állaga, így kapott pici lisztet.
-  végül is a halat bármekkorába lehet vágni. Egyszer azért, mert gyorsan átsül, másodszor meg azért, mert a végére úgyis teljesen összetörik. Látványra nem voltak haldarabok, csak az íze mutatta. Na meg az illata.

És hogy mi ez a Nigella’s soup? Természetesen Nigella Lawson-hoz kapcsolódik. Egyszer láttam, igyot föl a honlapjára, recept magamévá. És, hogy ne maradjatok le erről sem, gyorsan előkapom régi haveromat, hogy segítsen a fordításban (bocs, de nincs kedvem csak magamtól…, inkább csak magyarosítok, ha kell; meg hátha kiderül, mit is kell rendesen csinálni) Zárójelben a  saját megjegyzéseim:

Hozzávalók 6 személyre:
- 1 kg fagyasztott csemegekukorica, kiolvasztva
- 3 db újhagyma tisztítva, félbevágva (lehet sima hagyma is, ha már nincs szezonja)
- 1 gerezd fokhagyma
- 35 g búzadara
- 1,5 liter forró zöldség-alaplé, vagy leveskockából
- 400 g enyhén sós tortilla chips (ha nem kaptok, vegyetek tortilla lapot, daraboljátok fel, és majd az lesz az alap)
- 200 g reszelt sajt (itt most kötelezően el kell felejteni a trappistát!!! Legyen vmi „érdekes” ízű: Pannónia, cheddar, ementáli…. A lényeg, hogy reszelhető sajt legyen. Lágy sajtok kizárva.)
- 2 hosszú, piros  chili, kimagozva, apróra vágva; nem kötelező (na, erről majd a végén)

Elkészítés:
- melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra, vagy gáz 6-os fokozat
- szűrd le a csemegekukoricát, és tedd konyhai robotgépbe az újhagymával, a fokhagymával és a búzadarával. (én nem szoktam beletenni itt a búzadarát, csak, majd, amikor a fazékba kerül – a miértet majd a végén) Ha kicsi a gép, több adagra is el lehet osztani az aprítást.
- A keveréket tegyük egy fazékba (én egy kis olajat is teszek alá), öntsük hozzá az alaplevet, forraljuk fel, majd kapcsoljuk le a tűzhelyet, és hagyjuk a párájában lefedve 10 percig.
- Eközben a tortilla chipseket tegyük sütőpapíros tepsire, szórjuk meg a sajttal, és forró sütőben süssük 5-10 percig, amíg a sajt megolvad a tetején.
- Végül szedjük tálba a levest, tegyünk a tetejére a chipsből, szórjuk meg egy kis chilivel.

(Azért Google fordító nem hagyott munka nélkül. Oly ékes magyarsággal beszél, hogy csak na!)

Az eredeti recept végén van még néhány jó tanács, de én ezt most kihagyom. Mert a felét már leírtam, a másik fele meg nem kell. Kell viszont a következő, ami elhangzott a műsorba is. Hogy ezt igazából lehet fordítva is, vagyis, hogy fagyosan tesszük fel a kukoricát, és a felforrt levest mixeljük. De mint Nigella is mondta, ez így a gyorsabb verzió. Ami meg a másik a történetben, hogy ha utólag turmixolunk, hajlamosak vagyunk krémlevest gyártani belőle. Ha viszont az elején tesszük robotgépbe (késbetétes robotgépbe, ahogy Stahl Judit mondaná), akkor maradnak benne nem, vagy félig aprított szemek, és utólag van mire harapni.

És ezért nem teszem bele a robotgépbe a búzadarát az elején. Mert felszívná azt a kis nedvességet, ami a zöldségekben van. És azt sem hiszem, hogy a darált búzadara felvenné a folyadékot. Mert, hogy ez sűríti (már amit 35 g tud sűríteni min. 1,5 literen) be a levest kicsit.

És amit még ígértem, a chili! (ja, gyerekeknek persze kimaradhat; meg annak, aki nem szereti… bár én most az egész levesbe tettem) A chili kérem, alattomos kis jószág ám. A múltkor vettem az egyik piac ázsia boltjában (ez egy másik sztori, de Orsi és Szilvike tudna mesélni… J) egy kis csomaggal. Aztán az egyik vevő javaslatára megszárítottam. Magyarul felfűztem egy cérnára, és most is ott figyelnek a páraelszívóm előtt. J A leghosszabb is max. 1,5 cm, de ereje, az aztán van. Szóval óvatosan a kis drágákkal. Ha nem akartok egyből a Magyar Menydörgőnél (tüzes kis sárkány a Harry Potter 3-ból) is nagyobb tüzet fújni, akkor ki mindennel, ami a paprikán belül van. És ezt most tutira komolyan mondom! Tehát kifelé a magokkal és az erével is. A kis hamisban pont ez a lényeg. Ettől nem érzed 3 napig a szádat. Meg tisztítja a könnycsatornákat, orrüregeket rendesen. És amire még kötelező figyelni, ha chilivel dolgozik az ember. Addig, amíg nagyon, de nagyon alaposan kezet nem mos utána az ember, nem nyúl sehová!!! Sem a szemébe, sem senki egyéb érzékeny testrészéhez. Igaz, felejthetetlen lenne az együttlét, az tuti, de ne ettől legyen az. Szóval vagy alapos kézmosás, vagy érdemes chilire szakosítani egy pár gumikesztyűt.


Na tehát a végére szóval, tettel és a nélkül.
Alaposan kipróbált receptek. A halas verzió is megéri a misét. És nem is lesz kidobva a lehetőségek közül. Essen neki mindenki nyugodtan. Amit viszont kérnék, a halast hívjátok a kedvemért Marthanoff-nak. Legalább ezzel alkossak valami maradandót a világnak!
Köszike!
Jó étvágyat!

2011. július 8., péntek

14 - Szülinapi ajándék

Tegnap este állt itt egy bejegyzés. Ma reggel legnagyobb fájdalmamra vissza kellett törölnöm. Aki gyors volt, és a hírlevél után elolvasta (kb.8 órát volt fent), az szerencsés. A többiektől bocsika. Az eredeti szöveg nem fog kikerülni.
Álljon így most ez a pár sor örök emlékül!

2011. május 24., kedd

13 - Szeretjük a pasikat

J
udit küldte át kör e-mail-ben az alábbi képet ezzel: „Végre megjelent! Hogyan értsük meg a nőket – Első kötet.” (csendesen megjegyzem, a pasika hasonlít egy volt kollégámra J)


Szilvike meg elindította a lavinát: „Én módosítanám a címet: Hogyan értsük meg a férfiakat! J

És most vágatlanul következzék a folytatás:
-       Na, annak ez csak az első fejezete lenne. ☺
-       ...azt hiszem a Harry Potter kötet elbújhatna emellett...nagyon sok kötet kellene... ;-)))
-       És még a lényeget sem tudnánk meg belőle J
-       Van lényeg??? :-)))
-       A lényeg az, hogy rájössz, hogy nincs lényeg. J
-       Ki az, aki gondolni mer arra, hogy a pasikat meg lehet érteni??!
-       Én próbálkozom... J
-       Aha...ühüm...akkor veszek egy Cosmo-t, az rövidebb, olcsóbb, nem is fáj annyira, és abban sincs semmi lényeges :DDDD
-       Azért pénz én sem költenék rá, de... A Háború és békével nem volt gondom. De ha ez is olyan pörgős, mint a Bűn és bűnhődés... Bár köztudott a mazohista hajlamom. J
-       Én csak elindítottam a lavinát és elmentem ebédelni! Látom nem vesztegettétek az időt, de azt is, hogy nem nagyon lett eredménye a konzultációnak! J
-       Mert, mint tudjuk, AZ IGAZSÁG ODAÁT VAN! :-D
-       Anyám, csak úgy fröcsögünk :))))...hiába, pasik. Pfff!!! (hogy a húgomat idézzem!)

Na, kb. ez van akkor, ha csajok összegyűlnek dumálni. Már ha csak virtuálisan is.

A lényeg persze az, hogy szeretjük a pasikat. De ez olyan, „értem, Uram, értem, csak fel nem foghatom” állapot.
Amikor mondasz valamit és félreértik.
Amikor nem mondasz semmit, és azt is félreértik.
Persze kérdezni nem kérdeznek semmit. Mert az ugye 1. nem pasi szokás, 2. így sokkal jobban lehet kombinálni. Aztán meg mosakodj ki abból, amit a Drága kikombinált: magyarázd meg, hogy az nem igaz. J
És még a nőket nehéz megérteni, ugye?


Kedves Pasik, Fiúk, Férfiak, Urak!
Saját magánvéleményem a fentiekhez csak annyi, hogy azért mert fröcsögünk, nem azt jelenti, hogy a nők annyira angyalok lennének. Vagyis természetesen, igen, de azért mi sem vagyunk szentek. Vagyis természetesen igen, de…
Egy szóval ne tessék megsértődni, még ha fáj is az igazság! J




2011. május 9., hétfő

12 - Never let me go

A
z egész kb. 1-1,5 hónapja kezdődött, amikor is Orsi beviharzott az irodába, a naptáramat és piros tollat követelve, hogy bevésse a május 6-i napra Moulin Rose koncert lészen. És ezek után kötelező a részvételem. Aztán kb. 1 héttel azelőtt szólt, hogy kollektív lecseszést kaptunk Imitől, mert Facebook-on nem jelöltük vissza, megyünk. Így aztán pláne nem volt apelláta. J

Aztán ott folytatódott, hogy olyan simán nem ismertem meg Orsit az Őrsön aznap 8-kor. Jóvanna. A körém csoportosult ifjú tűzoltók elvették a figyelmemet. J Miután keresztbe-kasul jártuk a Batthyányit a 86-os busz után kutatva, végül is elindultunk a  cél felé. Arra emlékeztem, hogy sokat kell vele menni. Egyszer csak hallom, bemondja, és kiírja „Tímár utca”. OK, és? „Bmeg, Tímár utca!” A fél busz örömködésével kísérten le is szállunk. J Én is lehetek dekoncentrált néha.

Csak bejutunk a Kék Yuk-ba. Kiderül, nem maradtunk le semmiről. Sőt! Még el sem kezdte az elő-zenekar. Vagyis az 1. számú. Mert, hogy végül is a lényeg-banda lesz az utolsó. Kérem szépen, ha már lemezbemutató a koncert, meg kell adni a módját!

Igaz, meg kell, valljam, nem vagyok egy nagy rocker. Ez abból is látszik, hogy még napközben Orsi előzékenyen figyelmeztetett, hogy a fekete ruha kötelező. De mivel már hallottam a csapatot, rájöttem, annyira nem állnak távol tőlem. Mármint stílusilag. Egyébként is ha zenei minden-evő vagyok, teret kell hagyni mindenkinek.

Közben az is kiderül, hogy hiába néztem ki a hazafelé-menetrendet, mit sem ér, mert bővel kifutunk az utolsó 109-es buszból. És akkor hogy fogunk haza jutni? De Mártika nagy kislány, feltalálja magát. És ki lehet egy helyen az infók és a titkok tudója, mint a csapos. Ezt látjuk minden filmben nem? És lőn világosság, ez az életben is áll. Miután a csapos-lány megnyugtat, van éjszakai menetrendje, így semmi sem ment meg az élvezettől.

Végre az elő-zenekarok teret engednek annak, amiért jöttünk. Helyet is foglalunk a színpad előtt. A fiúkon látszik, összeszoktak már az idők folyamán, és nem először csinálnak ilyet. Látszik az is, hogy élvezettel zenélnek. Laza mozdulattal le is nyomnak valami másfél órát. Az, hogy a hely hang-technikusa nincs éppen a helyzet magaslatán, tudom bosszantó Nektek, de higgyétek el, nekem, laikusnak, a lényeg így is teljesen átjön. És mi a lényeg? Pörögnek, élvezik a játékot, a helyzetet és a közönséget egyaránt. Nem mellesleg nagyon jók a számok. Igaz, nekem még kicsit ismeretlenek, de majd hozzászoktat az album, amit a belépéskor kaptunk. Persze, nem ússzák meg ráadás nélkül, és ez épp a „Never let me go” (Asszem, jól emlékeszem, hogy ez volt a ráadás. Ha mégsem, én kérek sűrű tömött sorokban elnézést.)

Orsi elcsámborog cd-ket dedikáltatni.. J Közben sikerül majdnem házhoz fuvart szereznem. Cseppet sem vagyok szemtelen. De szerintem Polly és Eszti unatkozott volna nélkülünk. J 2. számú világvége – majdnem otthon 20 perc. Osztozunk a gyereküléseken, visszabámulunk a ránk bámulókra, alapjárat nélkül húzzuk meg a piros lámpákat, navigálunk ismeretlen tájak felé, és rájövünk, merre is járunk.

Itthon még gyorsan összehozzuk, hogy Orsi hazafelé majd ne csak nézegesse a cd-t, hanem hallgatni is tudja. És szemtelenül közlöm, hiába van kb. hajnali 2, sajna 6:15-ig lehet élvezkedni az alvással. Hát gyorsan neki is látunk! J (Csendben megjegyzem, azóta az én lejátszómra is felkerültetek.)

Kedves Moulin Rose! Amit a Facebook-ra írtam, miszerint a 40 perc azért tényleg nem elég, igaz. Viszont ennyi idő alatt azért csak összejön a blog-bejegyezés. És az is igaz, hogy a zenétek normál hangerőn hallgatva kellemesen mozgalmas, de ha megemeli az ember a hangerőt, az élvezet hatványozottan emelkedik. Csak a szomszédok bírják! Nem baj, legalább jó zenét hallgatnak!

Azt mondjátok: Never let me go. Kedveseim! Nem is foglak Titeket ez után. Egyet azonban meg kell ígérnetek: „don’t stop, please don’t stop, don’t stop, please don’t stop, don’t stop, please don’t stop, don’t stop, come on, come on”


Szolgálati közlemény:
Orsi, Polly, Eszti! Jelentem, a mai napon a vad-kolbász feláldoztatott az élvezet oltárán. J

11 - Nyilatkozat

M
ivel a szemfüles magyar sajtó már megmutatta a hírt, így tovább nem titkolózhatom én sem. Hogy miről is beszélek? A sajtóban megjelent hírt innen érhetitek el.


Nem hagyhatom, hogy mástól tudjátok meg, mi érzek ezzel kapcsolatosan. Így az alábbi nyilatkozatot teszem.

Őszintén megmondva, nem tudom, hogy is történ pontosan. Jött, látott, és lehengerelt. Tudom, fiatal, de úgy tűnik, nem számít a kor. Tudom, Orsi, most azzal jössz, mi lesz így Rob-bal? Főleg, hogy sikerült kivárnom a szakítást Kristen-nel. Nem tehetek róla, de Vilmos mégis csak a trón várományosa. És tényleg elbűvölt.

A múlt pénteki „esemény” a sajtónak szólt, titokban akartuk tartani. Erre kértük a királyi sajtófőnököt is. De hát a sajtó szimata!

Az eddigi nagy angolul olvasási láz sem volt véletlen, most már bevallhatom. És ugye a nevem jelentése alól sem bújhatok ki igazán, ha már „úrnő”-nek születtem. J

Era, Orsi, Szilvike! A lefixált programokat megtartjuk. Igaz, kicsit nehéz lesz egyeztetni a sok protokolláris esemény miatt, de megoldom. És természetesen a kedvenc zenekaraim koncertjeit is megpróbálom nem kihagyni! Ezt még az anya-királynő sem tilthatja meg!

Kedveseim! Szívem örökké a tiétek! Így is már jó sokan fértetek bele, hát mit nekem egy monarchia! J
Szeretlek Titeket! Palotai pletykákat ne várjatok, azt nem tehetem, de igyeXem azért sűrűn jelentkezni.



Ui.: Mint minden hír, a fenti is tartalmaz rész-, fél-, és teljes igazságokat. Az Olvasó joga/kötelessége ledönteni mi, melyik kategóriába tartozik.

2011. február 5., szombat

10

N
em voltam idáig személyes. Hogyhogy nem voltam személyes? Hisz egy blog csak a személyességről szól, még akkor is, ha nem saját magunk írjuk, hanem más írásokat teszünk közzé, vagyis magunk szerkesztjük. Egy írás mindenképp személyes, akár blogot/naplót, akár regényt, akár verset, vagy levelet, üzenetet írunk. Még ha hivatalos levelei is írunk, akkor is van benne a személyünkből. Mást nem az aláírásunk, vagy ügyintézői státuszunk.

Ezek után, hogy nem voltam idáig személyes? Persze, hogy az voltam, vagyok és leszek is. De van egy olyan részem, amit nem, vagy csak ritkán mutatok meg, netán csak egy-egy embernek épp az adott pillanatban, de főként gondolati szinten maradnak meg. Bár talán az első bejegyzésben előjött ez a formám, amikor elgondolkozom a világ dolgain, és magamon és főleg másokon tapasztalom, tanulom, ismerem meg magam, másokat, a világot.

A 30. szülinapom évének elején jött el nálam egy megnyugvási időszak. Az addigi út- és helykeresésben végre megtaláltam magam. Nem vagyok egy korán érő típus valóban. 25 évesen éreztem először, hogy ott vagyok, ahol ennyi idősen illik (illik?), kellene (kellene?) lenni. Sosem tagadtam a konvenciókat, de sosem akartam elfogadni sem azokat. Ki mondja meg, mikor, minek kell lennünk? Mikor kell megházasodnunk, mikor kell családot alapítanunk, hogyan kell élnünk? És miért várják el tőlünk? Miért nem dönthetjük el mi magunk? Na, ezek a társadalmi konvenciók.

Anyukám is „szeretne” (mert tudja, engem egyébként sem lehet kényszeríteni) „belekényszeríteni” a konvenciókba. Nem mondja, mert már letett róla, de látom rajta. Ennyi idősen, mint most én vagyok, már megvoltam neki. Én meg még sehol… Pár évszázaddal, de akár évtizeddel ezelőtt is, az ilyeneket már élve eltemették volna. Valószínű, bár nem biztos, előző életeim valamelyikén én is belekényszerültem a konvenciókba akkor és úgy, ahogyan azt elvárták. És most ettől szabadulok.

Vagyis nem igazán szeretnék szabadulni, mert valahol biztonságot ad a konvenciók elfogadása, és örökletességet, hagyományosságot. Az én lázadásom csak abban áll, hogy hagy én válasszam ki, mikor melyik részt szeretném elfogadni az elvárásoknak, és hogy hogyan.

Ma megint azt éreztem, hogy pár év küzdés, görcsös akarás után megnyugodhatok, hátradőlhetek (már amennyire bárki bármikor is hátra dőlhet J), csak ki kell tárnom szélesre az ajtót, és be fog találni az akinek, aminek hozzám kell érkeznie.

Okos vagyok? Meglehet. Próbálom a mások, a saját mostani és előző tapasztalásaiból levonni a tanulságot, és ennek függvényében tovább lépni. Bölcs vagyok? Nem. Csak szeretnék azzá válni. De a bölcsességhez bátorság kell. Bátorság, hogy meg merjük lépni azokat a dolgokat, amikről tudjuk, hogy fájnak, vagy fájdalommal járhatnak. Mert a fájdalom jó! Mert érzed, hogy élsz! A hegek is jók. Igaz, már sosem lesz olyan, mint előtte volt. Törést mutatnak, és gyógyulást is. Emlékeztetnek, mit tettél, hogy eltörj, mit tettél, hogy begyógyuljon, és mit tegyél, hogy legközelebb lehetőleg elkerüld. De mindenképp azt mutatják, hogy nem haltál meg, mert látod, mert érzed, és mert tudod értelmezni. Én még félek. De tudom, lesz bátorságom lépni, és fel tudom használni a fájdalmat.


Istvánnal (Réthy from EP) kommunikációs tréningen találkoztam, amit a volt fősulim szervezett. Annak ellenére, hogy alapból ott tanít, csak a tréningen „oktatott”. Az alatt a pár hétvége alatt sikerült produkálnom azt, amit nem nagyon szoktam, „tömegben” pláne, kommunikációs tréningen meg pláne ciki: egyszerűen nem volt kedvem a világhoz. Ilyet csináltam már munkahelyen is, de olyankor szoktam szólni, hogy „ma nem… ma, ha nagyon nem muszáj, nem figyelnék senkire”. Na de egy tréningen előállni ezzel, ahol pont a kommunikáció a lényeg. Szegény István próbálkozott, de nem sikerült kimozdítania. Csak azért csináltam meg a feladatot kb. 5 perc alatt (a rendes „”műsoridő” asszem 30 perc volt), hogy hagyjon békén. Ezt az időszakot a végére elnevezte „kussolhatnék”-nak. És István megsúgom, mert még nem meséltem, akkor ott Te, és Ti láttad/láttátok ezt eddig utoljára! Azóta nem volt ilyen. Nem mondom, nincsenek rossz pillanatok, de már nem szaladok ki a világból, a világtól. És amikor olvasgatom az üzeneteket, amiket kaptam, mindig mosolygok, és emlékszem: az egész hangulatára, a többiekre, a „kussolhatnék” szürrealisztikusságára, a „pulikutyaságomra”J  Hiszem, nekünk akkor, úgy és ott kellett találkozni! És találkozunk a koncerteken. J Tanultam és tanulok Tőled azóta is. Köszönöm! Köszönöm Neked!

És köszönöm Mindenkinek, akitől, aki által, akivel tanulok minden életemben magáról, a világról, és nem lényegtelenül magamról! Köszönet érte!

2011. január 24., hétfő

V-ös számú szerzői megjegyzés

Nézem a statisztikámat, mármint az oldal látogatottsági statisztikát, és csak ámulok, és bámulok. E bejegyzéskor a következő ország-megoszlást mutatja a látogatottságom:
Magyarország – 426
Amerikai Egyesült Államok – 43
Németország – 6
Egyesült Királyság – 4
Szerbia – 2
Spanyolország – 1
Nem tudom, pontosan kik is látják az oldalt, és azt sem, hogy ez csak rátalálás, vagy van mögötte tudatos olvasás is (mert mint kiderült a Google fordító programja szépen fordítja is J a szleng kivételével). Ez utóbbi nagyon buli lenne!
Minden esetre KÖSZÖNÖM Mindenkinek!!!!

Ahtram

9 - Róka Koma, Mackó Úr, és egyéb téli elfoglaltságok

H
ölgyek, Urak! Befejeztem. Elkészült téli őrületeim újabb darabja, állatkertem kis vöröse. Rókát kötöttem. J


Az egész téli kézimunkázás akkor kezdődött, amikor az egyik enyhén kezdődött tél, egyik napról a másikra igencsak bekeményített, és őszhöz-tavaszhoz nem szokott szervezetem feladta a küzdelmet, és elkezdtem nagyon fázni. Ennek „örömére” fonalat ragadtam és sálat kötöttem.

Vagyis igazából az egész történet még a múlt évszázadban kezdődött, amikor anyukám úgy gondolta, kicsi lányának épp ideje elsajátítani a falusi lányok tudományát. Szerintem olyan 5-6 éves lehettem, amikor kaptam kötőtűt, fonalat, és 20 szemet, hogy folytassam a családi „hagyományt” és én is beálljak a kézimunkázók táborába. Jól gazdálkodtam a 20 szemmel. Átlagban mindig megvolt, pontosan meg akkor, amikor a 30-ból a 10 felé tartottam. Technikailag a mai napig nem tudom/tudjuk, hogy is oldottam meg a szaporítás–fogyasztás kérdéskörét, de hogy nem hivatalosan és szabályszerűen az biztos. Ennek előzményeként hímezni tanítottak. A keresztszemes már ment, így kaptam egy kis valamit, amit szálöltéssel kellett volna kivarrni. Szép sem volt, és anyukám sem tudta már visszafejteni, mert az a fránya hosszú hímzőfonal temérdek görcsöt vetett magára és a művemre. Na, ezek után azt hiszem, a horgolás kimaradt a tananyagból.

Jóval később nagymamám az öregotthonban tanult egy tűfok technikás hímzést. Ezt sikerült nekem is abszolválnom, és tesómmal oldottuk meg az ilyen szetteket, én a virágot „varrtam” tűfokossal, ő meg az összes többi részt, ahová szálöltés kellett. Aztán nagy nehezen beadtam a derekam a szálöltésre én is, és már csak a szett szélét hagytam másra, a pelenkaöltés már tényleg nem volt az én műfajom. (Akinek esetleg kínai lennének az öltésfajták, majd egyszer megmutatom, vagy lehet nézelődni a neten. J)

Kötni, mármint szemtartóan, az általános iskolában tanultam meg végül is háztartás-szakkörön. De egy sálon kívül nem is nagyon érdekelt a történet. Igaz bepróbálkoztam egy pulcsival is, de sikeresen kicsi lett, így feladtam.

Némi hébe-hóba kézimunkázás után már az új évezredben kaptam anyukámtól egy gobelin-képet. Nagy részét ki is varrtam, de a macerásakat feladtam. Meg közben volt a fősuli is, így volt mire fogni. Aztán államvizsga előtti télen befejeztem. De ez volt az utolsó is úgy érzem. Szép-szép igaz, de elvileg a hátuljának is olyan szépnek kéne lenni, mint az elejének. Na, ezért fog keretet kapni, ne lássák a hátulját. És azt hiszem, valahogy ez után volt az a hideg tél. Egy picit eldurrant az agyam, mert nem sikerült sálat találnom. Ami tetszett, azt drágállottam, ami meg árban jó volt, az meg béna is. Így aztán mérgemben elrohantam a Burda-boltig a Blahához, vettem fonalat, és kötőtűt. Aztán a buszon, hazafelé anyuhoz megkértem tesómat, szedjen föl nekem egy sálnak-valót. El is készült, és kapott egy sapit is párnak. Azóta is megvannak, és védenek a hideg ellen. Igaz, a sapi ritkábban, mert valahogy még mindig nem szeretek sapkát hordani, de van néhány.

A következő művem a céges telefonom tartója volt horgolva. Valahogy út közben idáig is eljutottam. Amikor azonban a 20 szemből 5 sor után már csak a fele maradt, megijedtem. (Úgy látszik, a 20 szem nálam a mumus.) Tesóm megoldotta a helyzetet, én meg rájöttem, hogy a szélszemekre illik figyelni, és illik felismerni. A következő télen átnyergeltem a keresztszemesre. Már nem emlékszem, honnan szereztem egy leszámolható egyiptomi fej mintát. (Lehet, Praktika volt.) Aztán sikerült meglátni az egyik kézimunka webshop-ban díszpárnát egyiptomi férfi és női fej mintával. Ezt volt a karácsonyi ajándék, de majdnem készen is volt addigra. J

A következő télen, de az is lehet, még annak a télnek a kifelé vezetőjében (tuti) Praktika ihletre ragadtam újra kötőtűt, mert zoknit kellett kötnöm. Na, de nem az 5 tűs verziót. Nem ám, mert arra nem tudok kellően figyelni, hanem a sima körkötőtűset. És egyből a haladó verziót kezdtem el, mi az nekem. Én aki életemben nem tudtam kötni. Nagyot is nézett a hölgy a boltban, ahol a fonalat vettem. De jó, hogy tudok zoknit kötni, mondta. Áááá,- mire én – kötni sem tudok. De végül is megalkottam, úgy, hogy a leírásban 35-ös és 37-es lábra való leírást adták meg. Persze nekem 39-es a lábam, tesómnak meg 40-es. De nagy lány vagyok. Megoldom. Sikerült. Azóta is a téli alvások elengedhetetlen részét képezik mindkettőnknél.


Ja, és, hogy el ne múljon még a tél unalmasan, elmentem macivarró tanfolyamra. JAztán nagy buzgalommal megszületett Mackó Úr testvére is. Igaz ajándékba tesóm kolléganőjének. Aki a cicáitól való kellő védelem érdekében egy fali virágtartóban tartja a hálószobájában. Mindig megmosolygom, ha látom. J


 Az ajándék maci a sálas, mert persze azt is kapott gyorsan. J A nyuszi viszont vásárolt darab. Igaz, nővérem vette az unokabátyám lányának Húsvétra. A baj, csak az volt, hogy kb. egy hónappal előtte vettük meg, És addig meg ugye nem lehet étlen, szomjan, ölelés nélkül hagyni. J Majdnem nem kapott tesóm másikat a kislánynak. De mivel igen, így Nyuszi maradt. Még a cicáim is csak a fülén lévő lepke egyik csápját búbolták meg kicsit. Szerintem Safi volt.

Tavaly, vagyis a 2009-2010. év közös telén újabb projektet vetettem be. Vagyis az előző szezonról maradt pulcsit befejeztem. Ez meg nagy lett, így azzal a mozdulattal fejtettem is le. És mivel megígértem Szilvikének, ha végzek a pulcsival, kap egy horgolt sálat, hát ez következett. Majdnem teljesen ráment a pulcsi. J


 Az újabb őrület meg egy ágytakaró lett. Kb. 200x220 cm-esre terveztem, pici négyzetekből meghorgolni. Jó buli mondhatom. És elvileg ez is az idei szezon alapmunkája, amit felborított Róka Koma.

Történ ugyanis, hogy karácsonykor otthon lévén boltba mentem. Aztán másnap újra, hogy megvegyem a Praktikát a falinaptár miatt. Bár ne tettem volna!?!? ?
Mert ennek az elején illegette magát: kötött róka, horgolt kalappal. Kihívás a köbön. Akkor igaz,még nem tudtam, mennyire!


A minta és a leírás nem bonyi, de a fonal. Az valami szörnyű. Szőrös, hogy ne lássam a sort. Amit csak úgy tudtam követni, ha minden sor végén rovátkát húzok a papírra. (A másik papíros mintám a mai napig, a rizs-kötés. Le kell írnom, mert egyébként úgy átváltok passzéra, mint a huzat.)
Szombaton kiderült, hogy a fonal gyerekjáték a nyaka összevarrásához képest. De végül is megoldódott valahogy. J
És mielőtt folytatnám az ágytakarót, gyorsan nekiesek egy újabb pár zokninak. Fázik a lábam a munkahelyemen. Nem tehetek róla. J

És azért beszélek folyamatosan szezonokról, mert a kézimunka műfaját csak télen végzem. Olyan október-november magasságában (néha már szeptemberben is) rám jön, és tavaszig szezon van. Akkor meg az olvasás ideje következik. És mindig „sírok” nyáron, hogy nem halad a varrásom-kötésem-horgolásom, télen, meg, hogy nem haladok a könyvvel.
Azt nem tudom, a gödöllői HÉV vonal utazó-közönsége mennyire hiányol mostanság, mert persze a 40 perc nettó menetidőt ki kell használni valahogy. És mutassunk példát a fiataloknak kézimunkából. J

Még nem tudom, mi lesz a következő szezon témája, de épp itt lenne az ideje befejezni azt az ágyterítőt. J