V-ös számú szerzői megjegyzés

Nézem a statisztikámat, mármint az oldal látogatottsági statisztikát, és csak ámulok, és bámulok. E bejegyzéskor a következő ország-megoszlást mutatja a látogatottságom:

Magyarország – 426

Amerikai Egyesült Államok – 43

Németország – 6

Egyesült Királyság – 4

Szerbia – 2

Spanyolország – 1

Nem tudom, pontosan kik is látják az oldalt, és azt sem, hogy ez csak rátalálás, vagy van mögötte tudatos olvasás is (mert mint kiderült a Google fordító programja szépen fordítja is J a szleng kivételével). Ez utóbbi nagyon buli lenne!

Minden esetre KÖSZÖNÖM Mindenkinek!!!!

Ahtram

9 - Róka Koma, Mackó Úr, és egyéb téli elfoglaltságok

H

ölgyek, Urak! Befejeztem. Elkészült téli őrületeim újabb darabja, állatkertem kis vöröse. Rókát kötöttem. J

Az egész téli kézimunkázás akkor kezdődött, amikor az egyik enyhén kezdődött tél, egyik napról a másikra igencsak bekeményített, és őszhöz-tavaszhoz nem szokott szervezetem feladta a küzdelmet, és elkezdtem nagyon fázni. Ennek „örömére” fonalat ragadtam és sálat kötöttem.

Vagyis igazából az egész történet még a múlt évszázadban kezdődött, amikor anyukám úgy gondolta, kicsi lányának épp ideje elsajátítani a falusi lányok tudományát. Szerintem olyan 5-6 éves lehettem, amikor kaptam kötőtűt, fonalat, és 20 szemet, hogy folytassam a családi „hagyományt” és én is beálljak a kézimunkázók táborába. Jól gazdálkodtam a 20 szemmel. Átlagban mindig megvolt, pontosan meg akkor, amikor a 30-ból a 10 felé tartottam. Technikailag a mai napig nem tudom/tudjuk, hogy is oldottam meg a szaporítás–fogyasztás kérdéskörét, de hogy nem hivatalosan és szabályszerűen az biztos. Ennek előzményeként hímezni tanítottak. A keresztszemes már ment, így kaptam egy kis valamit, amit szálöltéssel kellett volna kivarrni. Szép sem volt, és anyukám sem tudta már visszafejteni, mert az a fránya hosszú hímzőfonal temérdek görcsöt vetett magára és a művemre. Na, ezek után azt hiszem, a horgolás kimaradt a tananyagból.

Jóval később nagymamám az öregotthonban tanult egy tűfok technikás hímzést. Ezt sikerült nekem is abszolválnom, és tesómmal oldottuk meg az ilyen szetteket, én a virágot „varrtam” tűfokossal, ő meg az összes többi részt, ahová szálöltés kellett. Aztán nagy nehezen beadtam a derekam a szálöltésre én is, és már csak a szett szélét hagytam másra, a pelenkaöltés már tényleg nem volt az én műfajom. (Akinek esetleg kínai lennének az öltésfajták, majd egyszer megmutatom, vagy lehet nézelődni a neten. J)

Kötni, mármint szemtartóan, az általános iskolában tanultam meg végül is háztartás-szakkörön. De egy sálon kívül nem is nagyon érdekelt a történet. Igaz bepróbálkoztam egy pulcsival is, de sikeresen kicsi lett, így feladtam.

Némi hébe-hóba kézimunkázás után már az új évezredben kaptam anyukámtól egy gobelin-képet. Nagy részét ki is varrtam, de a macerásakat feladtam. Meg közben volt a fősuli is, így volt mire fogni. Aztán államvizsga előtti télen befejeztem. De ez volt az utolsó is úgy érzem. Szép-szép igaz, de elvileg a hátuljának is olyan szépnek kéne lenni, mint az elejének. Na, ezért fog keretet kapni, ne lássák a hátulját. És azt hiszem, valahogy ez után volt az a hideg tél. Egy picit eldurrant az agyam, mert nem sikerült sálat találnom. Ami tetszett, azt drágállottam, ami meg árban jó volt, az meg béna is. Így aztán mérgemben elrohantam a Burda-boltig a Blahához, vettem fonalat, és kötőtűt. Aztán a buszon, hazafelé anyuhoz megkértem tesómat, szedjen föl nekem egy sálnak-valót. El is készült, és kapott egy sapit is párnak. Azóta is megvannak, és védenek a hideg ellen. Igaz, a sapi ritkábban, mert valahogy még mindig nem szeretek sapkát hordani, de van néhány.

A következő művem a céges telefonom tartója volt horgolva. Valahogy út közben idáig is eljutottam. Amikor azonban a 20 szemből 5 sor után már csak a fele maradt, megijedtem. (Úgy látszik, a 20 szem nálam a mumus.) Tesóm megoldotta a helyzetet, én meg rájöttem, hogy a szélszemekre illik figyelni, és illik felismerni. A következő télen átnyergeltem a keresztszemesre. Már nem emlékszem, honnan szereztem egy leszámolható egyiptomi fej mintát. (Lehet, Praktika volt.) Aztán sikerült meglátni az egyik kézimunka webshop-ban díszpárnát egyiptomi férfi és női fej mintával. Ezt volt a karácsonyi ajándék, de majdnem készen is volt addigra. J

A következő télen, de az is lehet, még annak a télnek a kifelé vezetőjében (tuti) Praktika ihletre ragadtam újra kötőtűt, mert zoknit kellett kötnöm. Na, de nem az 5 tűs verziót. Nem ám, mert arra nem tudok kellően figyelni, hanem a sima körkötőtűset. És egyből a haladó verziót kezdtem el, mi az nekem. Én aki életemben nem tudtam kötni. Nagyot is nézett a hölgy a boltban, ahol a fonalat vettem. De jó, hogy tudok zoknit kötni, mondta. Áááá,- mire én – kötni sem tudok. De végül is megalkottam, úgy, hogy a leírásban 35-ös és 37-es lábra való leírást adták meg. Persze nekem 39-es a lábam, tesómnak meg 40-es. De nagy lány vagyok. Megoldom. Sikerült. Azóta is a téli alvások elengedhetetlen részét képezik mindkettőnknél.

Ja, és, hogy el ne múljon még a tél unalmasan, elmentem macivarró tanfolyamra. JAztán nagy buzgalommal megszületett Mackó Úr testvére is. Igaz ajándékba tesóm kolléganőjének. Aki a cicáitól való kellő védelem érdekében egy fali virágtartóban tartja a hálószobájában. Mindig megmosolygom, ha látom. J

 Az ajándék maci a sálas, mert persze azt is kapott gyorsan. J A nyuszi viszont vásárolt darab. Igaz, nővérem vette az unokabátyám lányának Húsvétra. A baj, csak az volt, hogy kb. egy hónappal előtte vettük meg, És addig meg ugye nem lehet étlen, szomjan, ölelés nélkül hagyni. J Majdnem nem kapott tesóm másikat a kislánynak. De mivel igen, így Nyuszi maradt. Még a cicáim is csak a fülén lévő lepke egyik csápját búbolták meg kicsit. Szerintem Safi volt.

Tavaly, vagyis a 2009-2010. év közös telén újabb projektet vetettem be. Vagyis az előző szezonról maradt pulcsit befejeztem. Ez meg nagy lett, így azzal a mozdulattal fejtettem is le. És mivel megígértem Szilvikének, ha végzek a pulcsival, kap egy horgolt sálat, hát ez következett. Majdnem teljesen ráment a pulcsi. J

 Az újabb őrület meg egy ágytakaró lett. Kb. 200x220 cm-esre terveztem, pici négyzetekből meghorgolni. Jó buli mondhatom. És elvileg ez is az idei szezon alapmunkája, amit felborított Róka Koma.

Történ ugyanis, hogy karácsonykor otthon lévén boltba mentem. Aztán másnap újra, hogy megvegyem a Praktikát a falinaptár miatt. Bár ne tettem volna!?!? ?

Mert ennek az elején illegette magát: kötött róka, horgolt kalappal. Kihívás a köbön. Akkor igaz,még nem tudtam, mennyire!

A minta és a leírás nem bonyi, de a fonal. Az valami szörnyű. Szőrös, hogy ne lássam a sort. Amit csak úgy tudtam követni, ha minden sor végén rovátkát húzok a papírra. (A másik papíros mintám a mai napig, a rizs-kötés. Le kell írnom, mert egyébként úgy átváltok passzéra, mint a huzat.)

Szombaton kiderült, hogy a fonal gyerekjáték a nyaka összevarrásához képest. De végül is megoldódott valahogy. J

És mielőtt folytatnám az ágytakarót, gyorsan nekiesek egy újabb pár zokninak. Fázik a lábam a munkahelyemen. Nem tehetek róla. J

És azért beszélek folyamatosan szezonokról, mert a kézimunka műfaját csak télen végzem. Olyan október-november magasságában (néha már szeptemberben is) rám jön, és tavaszig szezon van. Akkor meg az olvasás ideje következik. És mindig „sírok” nyáron, hogy nem halad a varrásom-kötésem-horgolásom, télen, meg, hogy nem haladok a könyvvel.

Azt nem tudom, a gödöllői HÉV vonal utazó-közönsége mennyire hiányol mostanság, mert persze a 40 perc nettó menetidőt ki kell használni valahogy. És mutassunk példát a fiataloknak kézimunkából. J

Még nem tudom, mi lesz a következő szezon témája, de épp itt lenne az ideje befejezni azt az ágyterítőt. J

8 - A minimalista stílus, a fogorvos meg én

E

lőször is mindenkinek nagyon Boldog Új Évet Kívánok! Kívánom még, hogy akik fogadalmat tettek az év első napján, azoknak sikerüljön teljesíteni. Én a magam részéről már évek óta nem teszem. Így legalább nincs lelki-ismeret-fudalásom (nem tetszik ez a szó a helyesírás ellenőrzőnek), ha nem sikerült véghezvinni. De minden tiszteletem azoké, akik fogadnak, és sikeresen teljesítik.

Eredetileg ez a blog-bejegyzés nem publikus levél formátumot öltött volna. Vagyis öltött is, csak megkértem Szilvikét, ugyan nézzen már rá. Ránézett! Konkrétan csak azt nem mondta, hogy szar az egész, úgy, ahogy van. Már csak azért sem, mert Szilvike nem használ ilyen szavakat. Érezteti, de nem mondja ki. Én meg már ismerem annyira, hogy tudjam, mit akar mondani.(Ne rázd, a fejed, mikor olvasod! Tudom, mi villogott a homlokodon! J) Azért megpróbálta menteni a menthetőt: „Vannak benne használható részek!” Ja. A beköszönő „szia!” és az elköszönő „üdv: Márti”. Igaz, közben meg volt vagy egy fél oldal, amit laza csuklómozdulattal dobjunk ki a kukába. Hajrá!

Szóval, ha ma már újfent túléltem egy fogorvosi élvezkedést (ez sem tetszik az ellenőrzőnek. hülye ez?), kényeztetésnek lazuljunk írással. Szeretem egyébként a doktor nénit, helyes csajszi, meg ügyes is. És párszori kérlelés után (ő „kérlelt”) el is vette a gyökérkezelési-szüzességemet. Pedig próbáltam ellenállni, de úgy látszik a 4-5. kérlelés után fel kellett adnom az ellenállásom. Ma meg aztán pláne meggyötört. Behatolt a dolog gyökeréig rendesen. Még most sem ment ki teljesen az érzéstelenítő, pedig fél 5 körül kaptam, most meg 9 körül jár. De legalább nem a zöld kezelő kényelmetlen székében kellett lenni, hanem a szeretett sárgában. Ha nem cseszegetnék a fogamat, még jobb is lenne. J Haza is hoznám a széket, bár nem tudom, hova férne el?

Így aztán zuhany, és hajmosás után, Matt Bianco-val a lejátszóban tollat ragadtam. (a modern toll neve: klaviatúra. Egyébként is, aki a CIA titkos-író szakán végzett a kézírását illetően, az rendes írószerszámmal ne is hozzon létre semmit!) - Jaj, míg el nem felejtem: szolgálati közlemény: Kedves Orsi! Kéretik levegőt is venni olvasás közben! Idáig hallom, hogy visítva röhögsz! – Ja, és ha már az előző körömlakkom bejelentette válási szándékát, le is cserélem nyomban. Persze, hogy a Twilight Eclipse Collection egy darabja. Mi más ugyan? Nevezetesen a „Thirtsty!” Már csak a színek nevei miatt érdemes volt megvenni. A múltkor is egy jó akadt a kezembe, illetve a körmömre: „Don’t bite me, kiss me!” Hát Édesem, ha ezen múlik, csókollak én!

Hogy közeledjünk a történethez…. Tesómmal szilveszteri házibuliban voltunk az egyik lakótársnál (főleg, mert Orsi sikeresen nem ésszel pakolta ki a fagyasztót, és beállt a dereka. Remélem, már megjegyezted, mi az okos módi!) Összefutottam egy másik lakótárssal, aki az orromra kötötte, hogy még mindig szálka a szemében, hogy amikor jártam nála, „le-minimalista-stílusoztam” a lakását. Alapból nem vagyok bocsánatkérős típus, és megpróbálom úgy intézni a dolgaimat, hogy ne is kelljen (igaz, a véletlenül másra borított biliért viszont rendesen megkövetem az illetőt), de a szálka dolgokat nem szeretem rendezetlenül hagyni. Az olyan lezáratlan. Nem mellékesen tényleg ennek a stílusnak a jegyeit viseli magán a lakás. És pláne nem mellékesen, a házibulit tartó csajszi lakása is.

Kutakodtam kicsit a neten, mivel tudnám megkövetni a lakótársat, hogy nem érezze rosszul magát. Mert az anno akkori mosakodásom, úgy látszik nem járt sok sikerrel, ha szálkát érez. Az egyik honlap szerint: „A minimalista életstílus nem az önmegtartóztatásról, az elvonatkoztatásról vagy a díszítés eltűnéséről szól, inkább a tér lényegi minőségének ünneplése és az anyagokon, színeken, szerkezeteken keresztül elért magasabb szintű tudatosság kifejeződése.” Ehhez mondanám még a nyugodt, letisztult formák megjelenését, és a minőségi bútorok használatának értékmérőségét is. Tény és való, hogy régen még tetszeni sem tetszett ez a stílus. Túl komornak, túl ridegnek, túl komolynak éreztem. A komolyság mára is megmaradt, csak rájöttem, ez nem is olyan rossz. Illetve, a saját lakásom berendezéséből, stílusából is párhuzamot vonva, hogy egy lakás mindig tükrözi a benne lakók egyéniségét, egyediségét, érzelmeit”?”, hisz abban a lakásban érzed jól magad, ami egyezik veled. Én nem tudnék meglenni a lógó, csüngő, láblógatós, kapaszkodós mütyürök, csetreszek, vicek-vacakok nélkül. Mert ezek mind emlékek. Itthon és a munkahelyemen is körbevesznek az ilyenek: anyukámtól húsvétra kapott Kinder-tojások tartalmai, a kolléganőktől kapott könyvecskék, állatkák. Például a táskámban is hordok 2-3 egeret, amivel a cicáim játszottak nálunk. De ezeket a minimalista stílus nem engedi meg. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy ilyen lakásban lakóknak ne lennének emlékeik. Csak azt, hogy ők jobban kordában tudják tartani az érzelmeiket… ? Vagy talán nem is ez a jó kifejezés. A lényeg, hogy az én nyughatatlan, bohókás, bolondos szemszögemből nézve, ők olyan nyugodtak, tudják mit akarnak, merre tartanak, és meg is valósítják az elképzelésüket, olyan összeszedettek, olyan biztonságot sugárzóak.... És ez a mai világban tényleg nem elvetendő. Olyan nyugalom szigetei.

Aztán tovább olvasva a cikket megakadt a szemem egy mondaton: „Tekintve, hogy a hálószoba a ház többi helyiségével ellentétben általában nem szolgál számos egyéb tevékenység helyszínéül… az alvóhely alkalmas lehet az elmélyült gondolkozásra, meditációra” Főként az eleje fogott meg. És lehet, ezzel újabb szálkákat szerzek, de meg kell kérdeznem: mi az, hogy a hálószoba nem szolgál egyéb tevékenység helyszínéül? Ha a minimalista stílust az összeszedettség jellemzi, és a hálószoba nem szolgál egyéb tevékenység helyszínéül, akkor tessék megmondani: egy mininalista lakásban nem lehet példul, (hogy is mondjam) baba-gyártási projektet végezni? Függetlenül annak esetleg nem formát öltő végeredményétől? Mert, ha jól tudom, az ilyen „eseményeket” épp nem az összeszedettség jellemzi. Vagy újabban lemaradtam valamiről? Na, de most komolyan????

Ja és egyébként meg nem tök mindegy, mit gondolok egy olyan lakásról, ami nem az enyém? Miért fontos, hogy mit gondolok róla? (basszus, ebből erdő lesz… „Kertész leszek, fát nevelek…”) Vagy miért érdekel valakit, hogy én mit és hogyan szeretek, mire hogyan reagálok, ha ő nem lehet benne az eseményben? Igaz, csak kíváncsi volt, hogy mit lépek! Aha, én meg most jöttem a 6:20-assal a falvédőről. Érdekes, de nem látok tollat a hátamon, ha a tükörben nézem… Tényleg, ezt is komolyan elmesélhetné valaki.

És ha már az elején szóba került a fogadalom. Én inkább kívánnék. Mégpedig azt, hogy minél többet tudjak megérteni a világ dolgaiból, és tudjak jókat tapasztalni nem feltétlenül csak pozitívat, de lehetőség szerint abból többet!

Nem utolsó sorban, legyen ez a szokásos Empty Pubs reklám helye:

Készült egy dokumentumfilm Délibáb címmel, ami azokról az emberekről szól, akik Kelet-közép Európában menekültként vagy menedékkérőként élnek. A Fiúk ehhez írtak filmzenét. Persze nagyon sikerült mindkettő. A filmet az m1 vetítette 2010. december 23-án. Az alábbi linken nézhetitek meg a dokumentumfilmet: http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/12/23/16/Delibab.aspx Ezen a másikon pedig István meséli el, hogyan is készült a zene, és hogyan készültek rá ők maguk: http://www.emptypubs.hu/index.php/hirek/37-hirek/149-delibab-werkfilm

Várjuk a 4. lemezen! JÉn tutira!