8 - A minimalista stílus, a fogorvos meg én

E

lőször is mindenkinek nagyon Boldog Új Évet Kívánok! Kívánom még, hogy akik fogadalmat tettek az év első napján, azoknak sikerüljön teljesíteni. Én a magam részéről már évek óta nem teszem. Így legalább nincs lelki-ismeret-fudalásom (nem tetszik ez a szó a helyesírás ellenőrzőnek), ha nem sikerült véghezvinni. De minden tiszteletem azoké, akik fogadnak, és sikeresen teljesítik.

Eredetileg ez a blog-bejegyzés nem publikus levél formátumot öltött volna. Vagyis öltött is, csak megkértem Szilvikét, ugyan nézzen már rá. Ránézett! Konkrétan csak azt nem mondta, hogy szar az egész, úgy, ahogy van. Már csak azért sem, mert Szilvike nem használ ilyen szavakat. Érezteti, de nem mondja ki. Én meg már ismerem annyira, hogy tudjam, mit akar mondani.(Ne rázd, a fejed, mikor olvasod! Tudom, mi villogott a homlokodon! J) Azért megpróbálta menteni a menthetőt: „Vannak benne használható részek!” Ja. A beköszönő „szia!” és az elköszönő „üdv: Márti”. Igaz, közben meg volt vagy egy fél oldal, amit laza csuklómozdulattal dobjunk ki a kukába. Hajrá!

Szóval, ha ma már újfent túléltem egy fogorvosi élvezkedést (ez sem tetszik az ellenőrzőnek. hülye ez?), kényeztetésnek lazuljunk írással. Szeretem egyébként a doktor nénit, helyes csajszi, meg ügyes is. És párszori kérlelés után (ő „kérlelt”) el is vette a gyökérkezelési-szüzességemet. Pedig próbáltam ellenállni, de úgy látszik a 4-5. kérlelés után fel kellett adnom az ellenállásom. Ma meg aztán pláne meggyötört. Behatolt a dolog gyökeréig rendesen. Még most sem ment ki teljesen az érzéstelenítő, pedig fél 5 körül kaptam, most meg 9 körül jár. De legalább nem a zöld kezelő kényelmetlen székében kellett lenni, hanem a szeretett sárgában. Ha nem cseszegetnék a fogamat, még jobb is lenne. J Haza is hoznám a széket, bár nem tudom, hova férne el?

Így aztán zuhany, és hajmosás után, Matt Bianco-val a lejátszóban tollat ragadtam. (a modern toll neve: klaviatúra. Egyébként is, aki a CIA titkos-író szakán végzett a kézírását illetően, az rendes írószerszámmal ne is hozzon létre semmit!) - Jaj, míg el nem felejtem: szolgálati közlemény: Kedves Orsi! Kéretik levegőt is venni olvasás közben! Idáig hallom, hogy visítva röhögsz! – Ja, és ha már az előző körömlakkom bejelentette válási szándékát, le is cserélem nyomban. Persze, hogy a Twilight Eclipse Collection egy darabja. Mi más ugyan? Nevezetesen a „Thirtsty!” Már csak a színek nevei miatt érdemes volt megvenni. A múltkor is egy jó akadt a kezembe, illetve a körmömre: „Don’t bite me, kiss me!” Hát Édesem, ha ezen múlik, csókollak én!

Hogy közeledjünk a történethez…. Tesómmal szilveszteri házibuliban voltunk az egyik lakótársnál (főleg, mert Orsi sikeresen nem ésszel pakolta ki a fagyasztót, és beállt a dereka. Remélem, már megjegyezted, mi az okos módi!) Összefutottam egy másik lakótárssal, aki az orromra kötötte, hogy még mindig szálka a szemében, hogy amikor jártam nála, „le-minimalista-stílusoztam” a lakását. Alapból nem vagyok bocsánatkérős típus, és megpróbálom úgy intézni a dolgaimat, hogy ne is kelljen (igaz, a véletlenül másra borított biliért viszont rendesen megkövetem az illetőt), de a szálka dolgokat nem szeretem rendezetlenül hagyni. Az olyan lezáratlan. Nem mellékesen tényleg ennek a stílusnak a jegyeit viseli magán a lakás. És pláne nem mellékesen, a házibulit tartó csajszi lakása is.

Kutakodtam kicsit a neten, mivel tudnám megkövetni a lakótársat, hogy nem érezze rosszul magát. Mert az anno akkori mosakodásom, úgy látszik nem járt sok sikerrel, ha szálkát érez. Az egyik honlap szerint: „A minimalista életstílus nem az önmegtartóztatásról, az elvonatkoztatásról vagy a díszítés eltűnéséről szól, inkább a tér lényegi minőségének ünneplése és az anyagokon, színeken, szerkezeteken keresztül elért magasabb szintű tudatosság kifejeződése.” Ehhez mondanám még a nyugodt, letisztult formák megjelenését, és a minőségi bútorok használatának értékmérőségét is. Tény és való, hogy régen még tetszeni sem tetszett ez a stílus. Túl komornak, túl ridegnek, túl komolynak éreztem. A komolyság mára is megmaradt, csak rájöttem, ez nem is olyan rossz. Illetve, a saját lakásom berendezéséből, stílusából is párhuzamot vonva, hogy egy lakás mindig tükrözi a benne lakók egyéniségét, egyediségét, érzelmeit”?”, hisz abban a lakásban érzed jól magad, ami egyezik veled. Én nem tudnék meglenni a lógó, csüngő, láblógatós, kapaszkodós mütyürök, csetreszek, vicek-vacakok nélkül. Mert ezek mind emlékek. Itthon és a munkahelyemen is körbevesznek az ilyenek: anyukámtól húsvétra kapott Kinder-tojások tartalmai, a kolléganőktől kapott könyvecskék, állatkák. Például a táskámban is hordok 2-3 egeret, amivel a cicáim játszottak nálunk. De ezeket a minimalista stílus nem engedi meg. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy ilyen lakásban lakóknak ne lennének emlékeik. Csak azt, hogy ők jobban kordában tudják tartani az érzelmeiket… ? Vagy talán nem is ez a jó kifejezés. A lényeg, hogy az én nyughatatlan, bohókás, bolondos szemszögemből nézve, ők olyan nyugodtak, tudják mit akarnak, merre tartanak, és meg is valósítják az elképzelésüket, olyan összeszedettek, olyan biztonságot sugárzóak.... És ez a mai világban tényleg nem elvetendő. Olyan nyugalom szigetei.

Aztán tovább olvasva a cikket megakadt a szemem egy mondaton: „Tekintve, hogy a hálószoba a ház többi helyiségével ellentétben általában nem szolgál számos egyéb tevékenység helyszínéül… az alvóhely alkalmas lehet az elmélyült gondolkozásra, meditációra” Főként az eleje fogott meg. És lehet, ezzel újabb szálkákat szerzek, de meg kell kérdeznem: mi az, hogy a hálószoba nem szolgál egyéb tevékenység helyszínéül? Ha a minimalista stílust az összeszedettség jellemzi, és a hálószoba nem szolgál egyéb tevékenység helyszínéül, akkor tessék megmondani: egy mininalista lakásban nem lehet példul, (hogy is mondjam) baba-gyártási projektet végezni? Függetlenül annak esetleg nem formát öltő végeredményétől? Mert, ha jól tudom, az ilyen „eseményeket” épp nem az összeszedettség jellemzi. Vagy újabban lemaradtam valamiről? Na, de most komolyan????

Ja és egyébként meg nem tök mindegy, mit gondolok egy olyan lakásról, ami nem az enyém? Miért fontos, hogy mit gondolok róla? (basszus, ebből erdő lesz… „Kertész leszek, fát nevelek…”) Vagy miért érdekel valakit, hogy én mit és hogyan szeretek, mire hogyan reagálok, ha ő nem lehet benne az eseményben? Igaz, csak kíváncsi volt, hogy mit lépek! Aha, én meg most jöttem a 6:20-assal a falvédőről. Érdekes, de nem látok tollat a hátamon, ha a tükörben nézem… Tényleg, ezt is komolyan elmesélhetné valaki.

És ha már az elején szóba került a fogadalom. Én inkább kívánnék. Mégpedig azt, hogy minél többet tudjak megérteni a világ dolgaiból, és tudjak jókat tapasztalni nem feltétlenül csak pozitívat, de lehetőség szerint abból többet!

Nem utolsó sorban, legyen ez a szokásos Empty Pubs reklám helye:

Készült egy dokumentumfilm Délibáb címmel, ami azokról az emberekről szól, akik Kelet-közép Európában menekültként vagy menedékkérőként élnek. A Fiúk ehhez írtak filmzenét. Persze nagyon sikerült mindkettő. A filmet az m1 vetítette 2010. december 23-án. Az alábbi linken nézhetitek meg a dokumentumfilmet: http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/12/23/16/Delibab.aspx Ezen a másikon pedig István meséli el, hogyan is készült a zene, és hogyan készültek rá ők maguk: http://www.emptypubs.hu/index.php/hirek/37-hirek/149-delibab-werkfilm

Várjuk a 4. lemezen! JÉn tutira!